Az ellenzék nem tett le az alkotmánypuccsról
A nyugati világban még a legnagyobb jogsértés esetén is csak a hazai ellenállásban lehetne bízni.
A nyugati világban még a legnagyobb jogsértés esetén is csak a hazai ellenállásban lehetne bízni.
Átmenetileg új helyszínen ülésezhet az Országgyűlés, ha elkezdődik az Országház átfogó felújítása.
A két érintett jogszabályt várhatóan a február végi ülésszakban tárgyalják újra.
A békeköltségvetés elfogadásával zárták az őszi ülésszakot a képviselők.
A pénteken elfogadott 2025-ös költségvetés stabilizálódó külső feltételek mellett megalapozza a gazdasági növekedés erősítését.
Lázár János építési és közlekedési miniszter a parlamentben ismertette az előterjesztés részleteit.
A kormányfő azt is leszögezte: hazánk egyetlen fillér uniós pénzt sem veszít el, amíg nemzeti kormányunk van.
Felidézzük Cseh Katalin momentumos politikus eddigi pályafutását, cikkünk apropója: a momentumos politikus Fekete-Győr Andrást váltja a Tisztelt Házban.
A közigazgatási és területfejlesztési miniszter új szerepben próbálja ki magát.
Az incidensre még szeptemberben került sor.
Sokkoló és fájdalmas megélni, hogy idáig jutott az ország.
Felidéztük a Momentum exelnökének legemlékezetesebb pillanatait.
Vagy beszéljük meg, hogy helyettük mi hogyan és mit tudunk a közvetlen demokrácia önkiszolgáló kasszájánál bepittyegtetni.
A 2004. decemberi szégyenteljes népszavazás folytatása, hogy a DK a határon túli magyaroktól sajnálja a támogatást – emelte ki az Országgyűlés hétfői ülésén Orbán Viktor.
Elutasították az ellenzéki képviselők keresetét.
„Búcsúzom. A párttól és belátható időre a magyar belpolitikától és közélettől egyaránt” – írta a politikus.
A politikus szerint a frakció legfontosabb feladata az lesz, hogy tovább vigye és erősítse a kereszténydemokrata és konzervatív erők együttműködését.
Megkezdődött az Országgyűlés őszi ülésszaka, elsőként Orbán Viktor miniszterelnök szólalt fel.